További közreműködők

Most, hogy jutott némi idő pihenésre és a legutóbbi pósztomban jól letudtam a kötelező kiborulást, megpróbálok a megjelenésig hátralévő nem egészen két hétben általánosságok helyett már magával a képregénnyel foglalkozni. A Továbbra kattintva a rajzolási fázis első lépései láthatóak, jelesen három karakterterv.

Éspedig azért csak három, mert bár még minimum négy-öt másik kiemelten fontos figura szerepel a Bábelben, összesen ennyi készült el. Az ok megint csak az időhiány volt, mert mire megvoltam ezzel a hárommal, rájöttem, hogy vagy komótosan tervezgetem a képregényt, vagy rajzolom azt. Így történhetett, hogy magát Sulyok Mátét, a főszereplőt, bár elég határozott előzetes elképzeléseim voltak a megjelenéséről, gyakorlatilag menet közben találtam ki - azt hiszem, ha ez így konkrétan nem is, de külsejének ebből fakadó, itt-ott következetlen változásai látszanak a végeredményen. De akadtak olyan szereplők, akikről még ennyit sem tudtam (ilyen volt Dániel, Máté kulcsszerepet betöltő legjobb barátja), gyakorlatilag az határozta meg a kinézetüket, hogy milyen volt a hangulatom vagy éppen leterheltségem abban a pillanatban, amikor az őket felvonultató első panelhez értem.
Ettől függetlenül már ez a három terv is hasznosnak bizonyult - Gyulát, Korschot és Klárát jóval egyszerűbb volt ezek alapján panelről panelre papírra vinnem, ami egyrészt némileg kevesebb agymunkát jelentett, másrészt meg a többi szereplőt, ha csak kis mértékben is, hozzájuk viszonyítva kezdhettem el kitalálni. És ami nagyon nem mellékes: gyakorlatilag ezen a három skiccen keresztül tanultam meg és kísérletezgettem ki azt a színezéstechnikát és színvilágot, amit végül az egész történetben használtam (merthogy a Bábel előtt jó ha nyolc-tíz képet színeztem életemben Photoshopban, és azok is nagyjából kimerültek a "belekattintok paintbuckettel, aztán ugyanazon a layeren belül kicsit megkenegetem burn tool-lal, hogy árnyékoltnak tűnjön" jellegű tízperces rohamkóklerkedésekben).

Ámde a bevezetőben általánosságok helyett tényeket ígértem, következzen tehát az első figura, aki nem más, mint (csak így, egyszerűen) Gyula.


Tudom, tudom, vóttmán, de ha egyszer nincs több, csak három, akkor miért ne lennének egy helyen, másrészt időrendileg ez volt az első. Továbbá szorosan kapcsolódik a másodikhoz, ami akkor különösebb további kertelés nélkül emitt következik:


Ő (csak így, egyszerűen) Korsch, nevét nagyjából az utolsó előtti pillanatban vettem kölcsön egy roppant megnyerő németországi munkatársamtól, ha már maga a szereplő (meglehet, nem deklaráltan) amúgy is osztrák, esetleg sváb származású.

Gyula és Korsch, akárcsank főszereplőnk, a Földalatti építkezésén dolgoznak, gyakorlatilag elválaszthatatlan haverok. Nem megyek ebbe most bele, beszéljen magáért a történet, de talán az nem számít spoilernek, ha elmondom, hogy megalkotásukkor amolyan archetipikus páros ellentétes, illetve egymást kiegészítő tagjaiként képzeltük el őket (lásd még: Stan és Pan, Spencer és Hill, R2 és 3CPO, Kapa és Pepe, stb), történetbéli szerepük is ezt tükrözi majd. (Ennek kapcsán viszont pont most, ahogy írom ezt, feltűnt egy apró érdekesség: Scorbával gyakran kaptunk magunkat azon, hogy noha nagyon sok mozzanatot átgondolatlannak éreztünk és érzünk egészen mostanáig is, a mérleg másik felén akadnak olyan elemek, amik mintha önjáróvá váltak volna, és itt most nem arra a ponyvaírói fordulatra kell gondolni, mely szerint "a szereplőink mintha önálló életre keltek volna". Jelen esetben szimplán csak az szúrt szemet, hogy fenti két karakter egyikének kizárólag kereszt-, míg a másiknak csak vezetékneve van, ezzel is mintegy kiegészítve egymást, és ez tök véletlenül, a leadás előtti utolsó hajrában alakult így. Nem nagy kunszt, de én szeretek ilyesmikre rábukkanni, akár mások műveiben is.)

Bár a végeredményen talán nem látszik, Gyula és Korsch figurájának az említetteken kívül volt egy konkrét képi ihletője is, jelesen Bruno Paul egy karikatúrája, ami 1901-ben a Simplicissimusban jelent meg, íme:


A pontos tervezés hiánya amúgy még ezeknél a figuráknál is megmutatkozott, olykor a legostobább módon. Korsch ugye jól láthatóan egy vörös kendőt hord a nyakában - nagyjából az első oldal rajzolása közben találtam ki, hogy oké, akkor hordjon a csuklóján is egy hasonlót. Erre leginkább azért volt szükség akkor és ott, mert (!!!!SPOILER!!!!SPOILER!!!!!) a legelső paneleken az ő kezét látjuk, ahogy felvesz egy csákányt, és hát valahonnan tudnunk kell, hogy az bizony az ő keze. A gond csak az, hogy amint a csuklókendő betöltötte ezt a funkcióját, én hol emlékeztem rá később, hol nem. Ahol nem, ott helyenként utólag Pshoppal belemanipulálgattam valamit (nagyon, nagyon hányavetien), de legtöbbször inkább nagyvonalúan megfeledkeztem azon premisszámról, miszerint "az olvasó nem hülye" és eldöntöttem, hogy ezt majd úgyse veszi észre senki (A Bábelben amúgy is kicsi a rakást játszanak a continuity errorok, mint utólag rájöttem).

Ámde lássuk harmadik versenyzőnket, főhősünk hites nejét, Klárát! Aki ilyesféleképpen néz ki:


Na ja, legalábbis nagyjából, valójában nem ennyire csókos szájú, meg a szemei sem ülnek ennyire ijesztően távol egymástól, de az összbenyomás talán stimmel. Azt hiszem, Klára egy olyan karakter volt, akinek a történeten belüli szerepét egy kicsit jobban befolyásolta az, ahogy én elképzeltem, mint ahogy szó szerint megírtuk eredetileg a scriptben. Scorba talán majd kijavít, de az volt a benyomásom, hogy ő egy úgymond ideálisabb nőalakot képzelt el, aki a meggyötört főhős számára menedéket és szépséget jelent, míg nekem (az utóbbiakkal tulajdonképpen egyáltalán nem vitatkozva) egy sokkal hétköznapibb, a korba és miliőbe (kétkezi munkáscsalád a századfordulón) jobban illeszkedő figura lebegett a szemem előtt. Klára alapvetően jámbor, be- és elfogadó asszony, tele melegséggel és szeretettel, de a hétköznapi gondok, a szegénység egyszerűen lehúzzák arra a szintre, ahol a féltése és gondoskodása átfordul házsártosságba, és helyenként egyenesen hárpiaként viselkedik. A rajzzal is ezt a benyomást szerettem volna erősíteni: nem tudom, mennyire sikerült megvalósítani, de a terv az volt, hogy Klára egy középkorú, kissé megtört, de szívós nő, akin azért látni, hogy fiatalabb korában a maga módján nagyon is csinos és tűzről pattant volt, csak hát a megélhetés, a család, meg még az a folyton hülyéket kérdező kölyök is ...

Lezárásképpen még egy gondolat magukról a rajzokról: nem kezdem el megint a rinyát arról, hogy mennyire nem vagyok jó rajzoló, aki eredetileg ezt felrótta volna, de idáig olvasott, mostanra szerintem érti, hogy tisztában vagyok a hiányosságaimmal, és hogy nem is a profik ligájában kívánok ringbe szállni. Viszont számomra nagyon érdekes az, hogy mikor nem egészen fél éve ezeket a terveket készítettem, odáig voltam a felfedezéstől, hogy assszttakurva, én ilyet is tudok, most feltöltögetés közben meg fogom a fejem, amiért az itt látható igénytelenségekhez hasonlóakat bírtam megengedni magamnak. Ezt nagyon is pozitívan értékelem. Nem fűtenek hiú remények, de annak eléggé tudok örülni, ha ráébredek, hogy minden behatároltságom mellett képes megújulni a fejlődési igényem és az alkotói kedvem, és azt hiszem, leginkább ennek köszönhetően fogok addig molyolni ezzel az egésszel, amíg csak a kisbetűs, bugyuta életem engedi.